5. fejezet

Szeasztok!

 Üdvözlök ismételten mindenkit. Kicsit hamarabb hoztam a részt, mivel nagyon”megszállt az ihlet”, és muszáj volt leírnom, még mielőtt elfelejtem. Egy Isabell résszel szeretnék kedveskedni nektek. Jó olvasást!:) (És itt szeretném megköszönni a már 23(!) feliratkozónkat. Nagyon szépen köszönjük!)

Katherine.xx

Ermelind

Isabella Heaven

1553. március 17.

Fear-völgye, Kensington                                                          

- Minden rendben, Uram? – a szemébe nézek. Látom zöld íriszét. Mintha hirtelen fájdalom suhant volna át rajta.

- Igen hölgyem, csak.. – mondatát félbeszakítja, ahogyan fejéhez kap oly hirtelen – a fejem. Fáj.

- Jöjjön, segítek magának. – kapok keze után. Segítségemet elfogadva bal vállamra nehezedik, és kezével mutatja nekem az irányt, hogy merre induljak.

Míg elérünk a szobához, kicsit szemügyre veszem szerény otthonát. Mindenhol régi szőnyegek, poros szekrények, és rengeteg díszes kötésű könyv. Érdekes, mert a királyságba sokkal szolidabb, keskenyebb könyvek vannak. Beviszem őt a szobába, és lefektetem fehér ágyneművel bevetett ágyára.

- Nagyon szépen köszönöm a segítségét, Kisasszony. – mondja rekedtes hangon. Látni rajta, hogy fájdalmai vannak.

- Várjon egy pillanatot. – sietek vissza a konyhába. Kiválasztok kis kosaramból néhány élelmet, és egy kis tányérra teszek egy kisebb adagot. Érzem, ahogyan a lábfejem mellett elhalad egy kis szőrgombóc. Szememmel letekintek a földre, és meglátom a zöld szemeivel szikrázó kis feketeséget. Lassan lehajolok, majd óvatosan megsimogatom a hátát, amit dorombolással köszön meg. Kiegyenesedem, megfogom a tányért, és beviszem az ágyon fekvő Úriembernek.

- Igazán nem kellett volna. – néz rám. Egy apró mosolyt ejtek felé, majd leteszem a tányért az ágya melletti szekrényre. A kis feketeség ekkor beszaladt apró tappancsain a szobába, és automatikusan a lábam felé jön. Hozzádörgölőzik lábamhoz, én pedig megvakarom a feje búbját.

- Nem szokott idegen emberekhez menni. Úgy látszik megkedvelte Önt. – Mondja Harold.

- Hogy hívják? – kérdezem tőle.

- Ermelind. Azt jelenti lágy, és gyengéd. – válaszolja. Ekkor kezébe veszi a kismacskát, és elkezdi simogatni.

- Nagyon szép név. – nézem őket. – De ha nem haragszik, én nekem mennem kell. Ha gondolja, holnap visszanézek Önre, hogy javult-e az állapota.

- Igazán nem fontos vissza jönnie Hölgyem. Boldogulok egyedül. –Próbál kikelni az ágyából, de mintha valami erő visszatartaná, azzal a lendülettel zuhan vissza a párnák közé. Felállok, lágyan betakarom őt fehér takarójával, majd elköszönök tőle, és az ajtó felé veszem az irányt. Minél hamarabb vissza kell érnem a Királyságba.

***

- Isabell. Isabell figyelsz te rám? – hallom meg Édesanyám rikácsoló hangját.

- Igen bevonulás, szertartás beavatás..és..mi is jön utána?

- A családi összejövetel, Bella. Miért nem tudnál egy kicsit jobban odafigyelni, mikor hozzád beszélek? Több tiszteletet várok el tőled.

- Igen is, Anyám. – mondom megalázott hangon. Az elmúlt hónapba ez volt minimum a 86. próba. Egész nap csak Harold Faraday  jár az eszemben. Az ő kis faháza. Ermelind. A zöld szemük. A csábos mosolya. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből. Bármire gondolok, mindig az Ő kis gödröcskéi jutnak eszembe.

A próba további fele egészem tűrhető volt. Anyám kevesebbet ordibált velem, dühét a konyhán dolgozó lányokon vezette le.

Vacsora után a hálószobám felé indulok, amikor hirtelen valaki megérinti a vállamat. Érintésétől a hideg átfut az egész testemen. Megfordulok, és Louis áll előttem.

- Jó estét, Hercegnő – hajol meg előttem. Az egész királyságban Ő az egyedüli, aki Hercegnőnek hív. - Önnek is, Uram. – viszonzom neki a mozdulatot. - Mi járatban van ilyen késő tájt? - Önhöz jöttem. – válaszolja. – Láttam Kegyedet múltkor, ahogyan a Fear völgye felé lovagolt. Csak figyelmeztetni akartam, hogy az a környék nem a szép teremtményektől hemzseg. Abban a völgyben minden előfordulhat. Én meg csak Önt szeretném ezektől megóvni – mondja komoly arckifejezéssel. - Köszönöm a jó tanácsát, többet nem fogok arra járni. most pedig, szép álmokat Uram. – meghajolok, majd a szobámba sietek.

Egy hajszálon múlott, hogy ott helyben el ne süllyedjek. Mi lett volna, ha nem csak ő veszi észre? De szerencsémre, a szüleim nem tudnak a „titkos” látogatásomról a völgyben.

***

Hajnalban ismételten engedek a kísértésnek. Korán kikelek ágyamból, kicsit hétköznapibb ruhát öltök magamra, és az istálló felé indulok. Muszáj újra látnom őt, hogy minden rendben van vele..